Katica világa

Twelf verziója

Katicám sokat rágta a fülem, hogy írjam meg, én hogyan láttam kisbabánk születését, nekem milyen élmény volt.

Nagyon szívesen megteszem ezt, hisz közös élmény volt, amit még nem élhettem át annak ellenére hogy Márk már a harmadik gyermekem. Nem tervezetten, de valahogy eddig mindig kimaradt a részvételem a szülésnél. Most a világ minden kincséért sem hagytam volna ki, hisz tudtam katicámnak milyen nagy szüksége van rám.

Nagyon érdekesen alakult a terhessége története is, hisz Márk nem tervezett baba volt.  Mivel egészen mást terveztünk ebben az időszakban, így teljes volt a meglepetés. Nehezen tudtam leplezni, mennyire másként látom a dolgokat, és a családom is teljesen az anyagi oldaláról reagálta le a dolgokat. Miből lesz felnevelve, minek egy harmadik, öregek vagyunk már, stb... Kivétel néhányan, de összességében sok nehéz pillanatot okoztunk Katicának. Tény hogy én sem könnyítettem meg a helyzetét, de két gyermek mellett 40 %-kal kevesebb fizetéssel talán jogos volt a félelmem. Szerettünk volna már összeköltözni, és ez így eléggé eltolódott.

De megszületett a döntés, nem vettünk el egy emberi életet, és Katica kiállt a babáért, megszülethet náluk Dombóváron.

Nehezen telt el a terhessége, szegénykém sokszor hányingerrel, és rosszulléttel küzdött, de igyekezetünk megkönnyíteni a várakozást. Voltunk nyaralni Bélapátfalván, és ameddig lehetett sokat kirándultunk. Anyukám, és a családom sajnos elég ellenségesen viszonyult a dolgokhoz, és tényleg nem volt egy könnyű időszak egyikünknek sem. De sok szép pillanatot töltöttünk most is együtt, és az ölelésekből erőt meríthettünk.

Lassan jött el a várva várt pillanat, és reménykedtünk, hogy pont nem akkor jön a baba, amikor én szolgálatban vagyok. Még a doki sem gondolta volna hogy végig kihúzza Katica, de szépen teljesített. Jó eredményei voltak a babának, és tudtam hogy semmi baj sem lehet vele, hisz az én fiam.

Szerencsére csak az utolsó hetekben kellett befeküdnie, és akkor is ott voltam vele egész nap. Nehezen jött el a várva várt pillanat, hisz Márk nagyon jól érezte magát odabent. Egy hetet kapott a kiírás után hogy magától megszemlélje a világot, de nem élt a lehetőséggel, így megindították a szülést. Már reggel 6-ra ott voltam én is, és bekísértem Katicát a szülőszobára. Én beöltöztem zöld ruhába, és már mentem is utána. Nagyon szép, ás barátságos kis szobácska volt, ahol szinte épp csak elfértünk. A szülésznő, és a doki csak benéztek, beállították az infúziót, és vártuk a fájásokat. A burokrepesztés is mesterségesen történt meg, és a gerincbe adott érzéstelenítő igen fájdalmas lehetett, láttam Katicán. De végig ott voltam, egy pillanatra sem engedtem el a kezét. Lassan teltek az órák és csak a szülésznő, és doki tágulás vizsgálata zavarta meg a várakozás feszült perceit.

Szegény Katicámból világos lé csordogált, és tudtam mennyire nem szereti ha valami folyik belőle, de most ennek volt itt az ideje. Alkalmanként cserélgette a szülésznő alatta a lepedőt, és a doki megígérte, délig meglesz a baba.

11 után aztán lassan hozzá is kezdett, nyomtuk Katicával ezerrel, pontosabban ő nyomta, én meg szorítottam őt. Szegénykém hősiesen helyt állt, de a baba csak nem akart jönni, megakadt a szülőcsatornában. Utólag megtudtam hogy a köldökzsinór is a nyakára tekeredett. nem volt mese, gyorsan kellett dönteni, és már jöttek is be még a csöpp helységbe, és öltöztették be Katicát. A doki kicsomagolta a (nincs jobb hasonlat rá)  wc pumpa szerű vákuumot, és innen már tétlen szemlélője lettem a dolgoknak. Egy böhöm nagy doki rátehénkedett katicám hasára, és a vákuummal meg szívták szegény kisfiamat. Második próbálkozásra meg is született, és öröm volt látni ahogy már vitték is ki ellátni. Én mentem vele, és Katicámat közben ellátták. Megjött a méhlepény is, és elkezdték összevarrni. Jól bírta a kis-szívem, de ennyi vért egy mészárszékben látni, mint amennyi ott volt.

A babánk szép lilás színben tündökölt, és nagyon csúnyán meghúzta a fejét a vákuum.  Nagyon féltem is hogy ez így marad, de megnyugtattak hogy elmúlik majd neki.

Lemérték és elrendezték a picurit, majd egy kis babatolókocsiba visszatolták az anyjához, akit lassan majd összevarrtak. Nagyon fáradt volt szegénykém, de nagy örömmel szorítottuk magunkhoz a picikénket.

11.55.-kor megszületett Márk, Dominik 50 cm.-el, és 3500 grammal.

Azóta szépen fejlődik, már a pukli sem látszik a buksiján, anyukája is remek anyuci, van anyatej bőven, de ez már egy másik történet.......

Csodababa:)

Álomból valóság, pokolból mennyország…

Akár így is kezdhetném a naplómat.  Nagyon rég voltam erre micsoda változatosság, és még ritkábban fogok jönni.  Hiszen már egy új életről szól a történet.  Az én kis életemről a kis csodámról… mint tudjátok első gyermekemet vártam, akár hogy nézzük ő valahogy meg is fog születni :) legalább is ez a cél:)

Én már a kórházban voltam majdnem két hetet mire az én drága kisfiam  a világra jött.  Egy kis késéssel. Micsoda meglepetés az sem ment könnyen:)

Mindig rosszul viseltem a kórházat a kezeléseket, beavatkozásokat, szóval nagyon megszenvedtem.  Amíg ott voltam láttam és tapasztaltam sok érdekes dolgot. Találkoztam nagy csodával és nagy tragédiával.. és persze emberi nem törődömséggel és érdektelenséggel is.  Sokszor nyílt ki a bicska a zsebemben amikor láttam a  nem sokára szülő nőket lent az udvaron dohányoztak, kávéztak illetve casinóztak.  De igyekeztem tudomást sem venni róluk.  Naná, hogy nem sikerült:)

Aztán ismertem meg nagyon nehéz emberi sorsokat is.  Volt olyan aki 4 hónapos volt mikor a párja öngyilkos lett.  Volt aki már a 3. babáját vesztette el, ikreket, és olyan is volt aki 3 ikreket vártJ))) talán mégis egyensúlyban vannak a dolgok.

Láttam mérhetetlen szegénységet illetve butaságot, igénytelenséget.  Szóval sok féle emberrel találkoztam.

Amíg bent voltam a családom vigyázott rám.  De a legnagyobb támaszom természetesen Twelfem volt. Képes volt velem ott ülni hosszú órákat, hogy átsegítsen a nehéz pillanatokon jött rögtön amikor csak tudott, és velem együtt izgult akkor is ha nem volt lehetőségünk arra, hogy találkozzunk. Mindig tele pakolt minden finomsággal, ne a kórházi kosztot egyem, nem is ment volna.  Finoman jegyzem meg, hogy attól nem lesz tej a babának.

Az idő meg csak telt de a kis alien csak nem akart megszületni, gondolta el vagyok én ott a kórházban. Nos az utolsó időszakot nagyon nehezen viseltem a végén már azt sem tudtam mitől is félek. Komolyan. Nem tudtam, hogy a fájdalomtól, injekciótól, vágástól vagy az infúziótól félek-e jobban. Közben az orvosom is befutott, de amíg nem volt addig is rábízott egy szimpatikus dokira neki is mindig volt hozzám egy-két kedves szava. Itt kell megemlítenem, nagyon szerencsésen választottam orvost, nem csak nagyszerű szakember hanem megtudott maradni embernek is.  Ez pedig igen csak ritka.  Volt olyan orvos aki úgy csinált ultrahangot, hogy bekékült a hasam akinek az osztályán feküdtem az pedig olyan durva volt, hogy  szinte öklendeztem a fájdalomtól:( hiába emberségből, együttérzésből nem kapnak diplomát pedig nem ártana…

Néha olyan jókat mulattam magamon, néha úgy éreztem magam mintha kivégzésen lennénk.  Mindig megvolt  kinek mikor lesz indukciója indított szülése, azért mindig jöttek elvitték, de senki nem jött vissza. :) Elég fura volt. Néha már kínomban egyszerre sírtam és nevettem, az amúgy is nagyon megy:$

Szóval eljött a nagy nap reggel 5-re már jöttek is értem mentem előkészítésre, beöntés, borotválás. Hát nem a legkellemesebb élmény de ezen is túl kellett esni. Közben befutott szerelmem is és már együtt hurcolkodtunk a szülőszobára. Ott már vártak minket, Twelfem  bekísérték egy szobába mint kiderült, azért, hogy beöltözzön engem pedig elvittek.. Jajjjjjjj  aláírtam egy papírt, ha bármi történik a párom fog dönteni aztán hajrá.  Felfektettek az asztalra és bekötötték az infúziót, majd bekötötték az oxitocint is illetve nekem még pluszba valamit nehogy a szívem azt mondja itt megállunk.  Egyik sem volt túl kellemes, de eleinte nagyon még nem is éreztem belőle semmit még Twelffel próbáltuk egymást nyugtatni, sőt még nevetgéltünk is:) aztán elkezdett dolgozni az oxitocin na utána már nem volt kedvem nevetgélni, azt sem tudtam hogy kapaszkodjak közben kellett burokrepesztés is mert hát miért is repedt volna addigra már kezdtem érezni a fájdalmat, de úgy rendesen, folyamatosan vizsgáltak mennyire tágulok, szóval nagyon nagy élmény volt.  Akkor már folytak a könnyeim rendesen, végre elértük a két ujjnyit mindjárt be is kötötte a fájdalomcsillapítót, na akkor rendesen láttam a csillagokat pedig dél előtt volt.  Azt sem tudtam hogyan markoljam Twelfem kezét fogta a fejem a szülésznő a derekam nehogy megmozduljak mert az végzetes is lehet hiszen a gerinc nagyon veszélyes hely. Néha elengedtem a kezét Twelfnek de akkor is kerestem a szemét, nagyon jó érzés volt rá nézni.  Érezni, hogy ott van, velem, mellettem.  Aztán csend lett, és várakoztunk hiszen mindennek idő kell.  Sokszor volt úgy hogy  csak nyomni kellett és hiába de nem sikerült.  Nekem pedig már igen csak fogyott az erőm.  Amikor újra bejött az orvosom akkor kezdtem megijedni a kedves emberből hirtelen kő kemény orvos lett és felpörögtek az események.  Csak azt láttam, hogy öltözünk zöld műtős ruhába de már vagy 4-5 ott vannak körülöttem bejött egy igazi szekrényajtó akit inkább gondoltam volna kidobónak mint orvosnak közben feltettek egy vákuumot nekem  azt annyira élveztem:( szétfeszítettek az egyik orvos belekönyökölt a hasamba a másik húzta, nyomták amíg végül  szó szerint kiszippantották a babát..

Istenem.. fel sem fogtam.  Mindjárt azt kérdeztük, hogy ugye megvan mindene, kezén és a lábacskáin is mondták persze sőőt még fütyije is van:)

Kérdeztük, hogy zöld?:$ Dokim értette mindjárt rávágta nem lila:)

Gyakorlatilag minden kiesett olyan sokkos állapotba kerültem arra nagyon emlékszem mikor jött egy ursula szerű hm nő és ők meg megszül ették velem a méhlepényt. Aztán vissza jött az orvosom és közölte, hogy na akkor varrunk. Húúúúúúúúúúúúúúúúúú ha eddig nem voltam pánikban akkor onnantól nagyon, attól féltem a legjobban. Nem hiába.  Akár kaptam érzéstelenítőt vagy sem minden szúrást éreztem.  20-25 percig varrtak azt hittem sosem lesz vége, én meg sem kaphattam  a babát miután megszületett és elrendezték szerelmem kezébe adták engem pedig elláttak.

Aztán csend lett.. csak mi maradtunk ott a család.  Twelf Csöppenet és Katica.

Életem legfájdalmasabb és legfelemelőbb érzése volt.

Csodababa 3500 és 50 cm-vel született. Augusztus 16-án

Szóval Ficánkának ficánkája lett:))

Krizantém

Miután lehullanak a levelek és a természet készül a pihenésre csak egyetlen egy virágot lehet találni ami az életre emlékeztet.  Ez pedig a Krizantém.  Pont ez az egy virág ami az ősz virága lett, illetve a temetőké.

Igazán szép virág nagy fehér, sárga esetleg cifra szirmokkal ami valójában egy pompázatos csoda.  Mégis ez a virág lett az elmúlás virága az emlékezésé.  Ilyenkor mindig kosárszám hordjuk ki a virágot oda ahol a legszebben mutat és igazából pompázhat a temetőbe... ott ahol már rég legyőzték az életet.

Nekem ez duplán fájó alkalom mamámnak ma lenne a születésnapja is, de már csak én is a Krizantémot vihetem ki...

Némán...

Milyen furcsa az élet, az utóbbi időre nálunk főleg a csend  és a némaság a jellemző.

Hiszen az egész ház és benne mi is az életünk főleg a gyászról szólt a fájdalomról.  Azt mondják eljön majd az idő amikor nem fog így fájni valaki hiánya aki már nincs köztünk.

És már tudunk elcsukló sírás nélkül figyelni rá... de nálunk ez még nem jött el.

Alig két hónapja, hogy életet adtam csodababának, és olyan sok van ezen a pici emberen, hiszen ő hozta el a mosolyt és a boldogság átsuhanó érzését a szeretetet amit csak egy pici lélek adhat.  Az ő tisztasága. Most mégis némán állok és készülök és készítem csodababát is.  Apukám minden vágya volt, hogy legyen egy édes kis unokája és lám ő ezt a csodát már nem érhette meg.

Azt mondják addig vagyunk gyerekek amíg a szüleink élnek... Az nap mikor Apukám meghalt született egy felnőtt akiben ott maradt a gyerek aki elveszítette a szülőjét.

Apukám ma lenne 63 éves...

szeretlek Apa és hiányzol...

Én tudom, milyen elveszíteni egy szülőt, akit szerettél, és aki szeretett téged. Tudom, hogy ez kettéosztja az életedet: "előtte" és "utána". Bármennyi idő telt el azóta, bármilyenek is voltak a körülmények, a gyerekben örökké megmarad a fájdalom.

Születésnap:)

... Ez a nap más, mint a többi ezt te is jól tudod, másként kel fel reggel a nap és másként járt a hold... így van.

Ma van 36 éve, hogy anyukám életet adott nekem.  Ma van a születésnapom.  Ez a nap más volt, tényleg más, mint az eddig megszokott.  Általában nálunk a születésnap inkább családi ünnep , mindig volt köszöntés, virág és ünnepi ebéd, készülődés, de amolyan magunkfajta csendes, aztán alig két éve még csendesebb lett.... és inkább a hiányról szólt.  Nem is igazán volt ünneplés.

De  már tavaly nem voltam egyedül.  Most pedig tényleg igazi születésnapom volt.  Tortával és ajándékokkal, és vendégekkel, az új rokonaimmal:)  Most úgy döntöttem, hogy nem azt nézem ami nincs hanem amit kaptam. Túl sok köszöntést nem kaptam, de aki mégis bármilyen módon gondolt rám annak köszönöm.

Igazi készülődés előzte meg ezt a napot.  Jó volt nagyon.

Kaptam egy tortát amit jó messziről hoztak nekem, az ország másik pontjáról:) az elég messze van nem?  Kaptam parfümöt, nagyon szép saját kezűleg készített ajándékokat és Twelfemtől egy nagyon szép aranykarláncot, anyukámtól pedig törölközőket öcsitől pedig virágot.

De még mindig hiányzott az a bizonyos három szál rózsa...:( Mégis a legtöbb amit kaphattam az a szeretet, kedvesség. Csupa szív emberek vettek körül. Köszönöm szépen mindenkinek.  Igazán megható nap volt. Néha bizony küzdöttem a könnyeimmel, de akkor gyorsan bemenekültem a wc-be, most nem feltűnő:)

Szóval mindenkinek köszönöm ezt a napot, hogy az én napom lehetett.

Áldatlan állapot:)

Ficánka...:)

Sokan kérdezik, hogy miért nem írok?  Mi történt?  Vagy miért nem írok arról én hogyan élem meg a napjaimat.

Nem történt semmi.  Na ez így nem igaz.  Mivel az élet egy színpad akkor legyünk stílusosak, a legnagyobb, legnehezebb és legcsodálatosabb szerepre készülök. Anyaságra…

Bizony Ficánkának Ficánkája lesz:)  Még az elején Twelfem mondta, hogy mindig ficánkolok:):) bár akkor éppen msn-ről beszéltünk:D:D annyira zavarba tudott néha hozni, már csak azzal, hogy látott, hogy képtelen voltam megülni a helyemen. :$ Jól van na.  Aztán pedig másként is ficánkoltunk :D:D:$

Világéletemben rejtözködtem:$:$  Minél kevesebbet lássanak belőlem.  Nem tudom így szoktam meg.  Aztán jött Twelf és fenekestül felfordult a világ:) Szó szerint:) mindent látni akart és mindent meg is mutatott.

Amikor kiderült, hogy egy új kis élet készülődik a világra,bizony volt meglepetés… Főleg én lepődtem meg.

Soha nem voltam az a típus aki mindig babázott, vagy olvadozott ha ilyen csöppséget látott.  Nem.  Sőt el sem tudtam képzelni, hogy én bárkinek is szüljek.

Ugye ott van először is a fájdalom amiért annyit szenvedsz, és kapsz  egy síró állandóan éhes, büdös kis csomagot.  Hát kinek kell ez???  Aztán férjhez mentem, és egyre többször kaptam magam azon, hogy bababoltok előtt ácsorgok és nézelődöm. Főleg úgy hogy senki se lássa. Valami ismeretlen érzés költözött a lelkembe.. Hiány.. Aztán átmentünk minden kíméletlen és valahol megalázó tortúrán nem egyszer, de a baba sosem maradt.  Azt szoktam mondani, hogy az én kis angyalkáimnak máshova kell megszületni.. A Hiányt pedig átvette a fájdalom, állandósult ez az érzés.

… aztán úgy alakult, hogy teljesen más fordulatot vett az életem…

Még novemberben kezdtem magam nagyon rosszul érezni, folyamatosan rosszul voltam, hánytam, sokszor annyi erőm nem volt, hogy a fejemet felemeljem, mert sugárban hánytam,de ez mellett még javában folyt az iskola szóval nagyon nem volt egyszerű.  Voltam én orvosnál nem is egyszer, mindig közölte, hogy mandulagyulladás, vírus stb.  Senki nem gondolt rá, hogy más is lehet, hiszen papírom van róla, hogy nem lesz gyerekem..  Aztán úgy alakult, hogy mégis csináltam tesztet… és láss csodát:) Nem semmi reakció volt amit kaptam. Olyanok kerestek meg akik már évek óta kiléptek az életemből, és igazából nem is voltak részesei.

Kaptam olyan leveleket, hogy ezt a babát nekünk kellett volna összehozni, milyen kívánatos vagyok stb.. persze a legtöbbet az érdekelte, hogy milyen a cicim és milyen állapotosan dugni. Volt aki egyenesen közölte, hogy a férfiakat izgatja egy állapotos nő,   Na itt durrant az agyam. Csináltam egy alapos szortírozást:D:D ami a ciciméretet illeti, nos még van ideje, ami a dugást illeti azt nem szoktunk.

Volt olyan, hogy az volt az előjáték, hogy becsuktuk az ajtót:))) olyan igen, másrészt azért lettem állapotos mert megkívántak:))) a többi titok:)

Amit akkor éreztem a pánik, félelem, öröm, kétségbeesés szóval minden.  Aztán csak sírtam… az ösztönöm azt súgta nem lesz osztatlan a siker… Így legyen ötösöm a lottón. :( Mikor elmondtam anyumnak, csak sírt a boldogságtól gratulált mindenki, aztán megkezdődött Zalán futása…

Minden héten orvoshoz jártam, hol ez jött elő hol az.  Először még úgy volt, hogy méhen kívüli vagyok azt gyorsan ki kellett zárni, az orvos olyan durván vizsgált meg , hogy azt hittem ott maradok de legalább is pofán rúgom.  Ami létezik minden kialakult.  Folyamatosan fogytam semmi sem maradt meg bennem, mindenki azon viccelődött mennyire nincs hasam volt aki megvádolt, hogy biztos nem eszek semmit. Bennem közben a káosz, félelem hisz még én sem tudtam hogyan is tovább, de azt éreztem, hogy döntenem kell… minél tovább haladtunk az időben annál több baj és gond jött elő.  Lett fertőzésem, gyulladásom, előjöttek az endometriozisok amik most még inkább tudnak kínozni, voltam trombózis gyanús, és lettek újra szívpanaszaim is.

Közben minden szépen a helyére került folyamatosan küzdöttünk egymásért, de szépen lassan lettek a babának  is dolgai kis ágya rendezett szobája.  Összefogtak az angyalok.. Minden gáncs és minden bántás ellenére vagy ki tudja épp ezért, de itt vagyunk.  Mindenórás vagyok:) Sikeresen fel is híztam,  most már tipikusan vannak terhes tüneteim, dagadok és inkább hasonlítok egy bálnára. Twelf kis bálnájára:))

Húha:) Szóval nehezen ment de itt vagyunk.  Nagyon sok a vizsgálat, ahol szét analizálnak bennünket, ami fárasztó kimerítő de itt vagyunk.  És ez a kicsi kis alien lassan a világra fog jönni.:) Szóval lassan indul egy új előadás. Sokat gondolkoztam rajta, vajon hogy is van ez. Annyi minden van amit majd meg kell tanítanom és amit majd szeretnék megmutatni neki.  A sok apró kis csodát ami ott rejtőzik mindenhol, csak nem mindig vesszük észre.  De azt hiszem nekem is majd tanulnom kell tőle..

Most már lassan útra készek vagyunk…  Ficánkának ficánkája lesz:)

Szorítsatok!!!!!!!

Pihenős:)

Jó szokásomhoz híven megint csak az események után kullogok:)  Ezek megint az elmúlt időszak eseményei.  Nem mintha nem lett volna mit mondanom, csak egyszerűen nem értem ide, hogy el is meséljem.  Valami mindig közbejött és mondjuk ki fáradt is voltam, és egyre fáradtabb vagyok.  Nem is mi lennénk ha nem mentünk volna csavargóba:) Volt aki igen csak rosszallta, volt aki csak finoman aggódott miattam, volt aki közölte, hogy milyen felelőtlen vagyok... miért is?

Na igen nem sokan mondhatják el, hogy hét hónaposan megmászták a Bükköt, vagy csatangoltak:)) a lehető legjobb időt választottuk akkor voltak az esőzések, árvizek.  De ha nem megyünk akkor mikor??  Szóval felkerekedtünk és neki vágtunk. Mind a kettőnk nevében mondhatom, hogy nem bántuk meg.

Amúgy pedig nem voltam egyedül, és Twelf nagyon is vigyázott rám:) Nem hagyta volna, hogy bármi bajom legyen, vagy a kisbabánknak. + elég nagylány vagyok már, hogy eltudjam dönteni. De köszi...

Túl nagy változás nem volt, hiszen a Bükkbe mentünk, de én azt nagyon szeretem.  Minden olyan szép volt és nyugodt, csendes. Csak mi voltunk hárman, volt sok ölelkezés, meghittség nagy beszélgetések. Jókat ettünk, kirándultunk. Olyan gyorsan elszállt az a pár nap, hogy észre sem vettük és már jönni kellett haza. De nagyon jó volt, minden pillanat és újabb értékes élménnyel lettünk gazdagabbak:)

La Mancha..

Amikor Twelf az életem része lett nagyon sok minden más is azzá vált.   Vele és általa sok új dolgot ismertem meg és fedeztem fel.  Számomra  eddig nem ismert dolgok léptek a régiek helyére.

Ilyen a színház.. Előtte is jártam színházba, és szerettem is sok jó és kevésbé jó darabot láttam, de azért így más.  Először is nem egyedül megyek, és nem kell szomorúan néznem a párokat, hogy milyen jól mulatnak.

Amikor az ember színházba készül különös hangulat járja át.  Tényleg.  Mikor először mentünk is, olyan izgalommal készültem és vártam.  Színházba az ember nem mehet akármiben, hiszen annak meg kell adni a módját. Oda ünneplőben kell menni.  Lelkileg-Testileg.

Jó érzés mikor tudom jön az idő és ott állunk csinosban, illatosan.  Sosem fogom elfelejteni Twelfet amikor először láttam   ahogy megjelent laza eleganciával, nagy mosollyal és csillogó szemekkel.  Hm.. Hát-hát :D:D

Olyan izgatott voltam alig bírtam megülni a fenekemen.  A színpad közel volt mindent láttam, és a színészek szinte test közelbe kerültek.  Egyszerűen felemelő élmény volt magával ragadó minden pillanat.  Elég sok fajta darabot láttunk.  Liliomfi, Bánk.-Bán. Mindegyik másért volt különleges.  Aztán előadás után rendszerint egyikünknek sem volt kedve haza menni, és lett is egy kis törzshelyünk.  Jó árak, finom italok, fantasztikus zene, hangulat cigarettafüst nélkül.  Jókat koktéloztunk, bolondoztunk.

Ami mégis a legjobban magával ragadott az a legutóbbi előadás volt.  Őszintén szólva én eleinte  meg sem akartam nézni, nem az volt amit megszoktam és mivel már régebben olvastam nem voltam túl jó véleménnyel róla, hiszen nem is nagyon értettem, így úgy döntöttem nem is nagyon érdekel, aztán úgy alakult, hogy  mégis megnéztük.

Nem volt ilyen élményem mostanában, a színészek játéka pazar díszlet fantasztikus a dalok magával ragadóak.  De a legfantasztikusabb maga a mondanivalója volt.  Hiszen eddig a színház a szórakozásról szólt, de ez annyira magával ragadott mind a kettőnket hangulatilag is, hogy miután hazaértünk is hosszú ideig csak az előadásról tudtunk beszélni.

Nagyon sok mondanivalója is volt.  Don Quijote-t mindenki bolondnak hiszi mert sosem adta fel az álmait, bármilyen nevetséges is volt, és mindig követte őket, másrészt maga a HIT.  Ha hiszel sok mindenre képes vagy, és sok mindent elérhetsz, és nem mindegy melyik oldalról nézed a dolgokat..

Múltkor találkoztam, egy régi ismerősömmel, és a csaj boldogan újságolta, hogy dolgozik. Tudni kell, hogy soha életében nem dolgozott, nincs végzettsége mert iskola után rögtön szülte gyerekeket.  Három apától három gyermek...

Hirtelen olyan igazságtalanak éreztem, akkor hogy is van ez? Küzdök és mégsem jutok sehova, tanulok és nem haladok, az álmaim szépen lassan megsemmisülnek.

Aztán eszembe jutott valami.  Először is ha haragszom rá nekem attól nem lesz jobb, de nekem annál rosszabb, aztán meg kitudja, hogy ő mennyit küzdött, harcolt.

Bizony mindenki vívja a kis minden napi csatáit harcait kinek ilyen csata jut kinek olyan, de mindenki csatázik.  De néha egy mosoly és a Hit sok mindenen átsegít.  Bár igaz, hogy nagyon nehéz mindig erre gondolni, és hinni benne.

De talán érdemes..

Szóval kedves Dulcineák és La Manca lovagjai harcra fel! Várnak a szélmalmok.. kinek kisebb kinek nagyobb…

Kikötők..

Néha úgy elgondolkozom, hogy milyen gyorsan megy az idő.  Nem is megy fut, rohan. Pont mintha valami hajtaná, másrészt talán néha meg jobb is, hogy nem marad egy helyben hiszen nagyon sok mindenek időre van szüksége, hogy helyre jöjjön, csendesedjen…

Már el telt egy év amióta Twelf  bekopogott Katicához, vagy amióta beszélhetünk Twelfről és Katicáról…

Pedig mintha tegnap lett volna.  Emlékszem az első tétova, beszélgetésekre, kérdésekre, üzenetekre.  Mennyire nehéz volt, hogy megtudjunk nyílni, főleg én a másik előtt.  Minden élénken él még bennem, az smsek  az mailjeink majd később az msn amikor először láttam a mosolyát, szeme csillogását.  Aztán ahogy szépen kerültünk közelebb egymáshoz  úgy ismertük meg a másik fájdalmát, szomorúságát is..

Egyszer azt mondtam, hogy mi a pokolban találkoztunk, de talán ki tudjuk vezetni egymást a fényre..

Sokat viccelődtünk a saját kicsi szívünkön is, hogy vajon hogy nézhet ki mennyi férc és öltés van rajta.. vagy esetleg fér-e még rá.

Amikor az ember évfordulóhoz, fontos eseményhez ér önkéntelenül is számot vet. Nekem is jutnak eszembe dolgok amik velünk történtek, együtt éltünk át, vagy épp együtt vészeltünk át..  Mindenre úgy emlékszem mintha tegnap lett volna, pedig azóta sok minden történt.  Mindig kiemelek valamit ami valamiért megfogott magával ragadott, vagy csak olyan pillanat amit bárhova és bármikor magammal vihetek.  Ami csak a mienk. Igazából nagyon sok mindent kellett legyőznünk, harcolni harcoltunk egymásért egymással magunkkal.  A mi kapcsolatunkra a legjellemzőbb a sok ölelés, csók és meghittség, nevetés.  Twelf mellett tanultam meg újra nevetni érezni vele éreztem azt, hogy nem én haltam meg, hogy újra élek hogy forr a vérem.  Érzek.  Élek. Teljesen mindegy mit csinálunk de együtt vagyunk.  Együtt kelünk együtt fekszünk, pancsolunk bevásárolunk.

Minden pillanatban csak egymásra figyelünk.  Újra vannak ünnepek.  Napok amik valamiért különlegesek, másak.

Ha én vagyok nyűgösebb ő segít és támogat ha ő nincs jó passzban én segítek neki.  Én hiszem.  Hogy még a nehézségek is együtt könnyebben megoldhatók.  Mert azok vannak és mindig is lesznek., de amíg úgy kelünk fel, és úgy fekszünk le, hogy , törődünk egymással nagy baj nem lehet.  A többi pedig majd alakul.

Persze mi sem mindig értünk egyet, hisz nem is lehet és nem is kell és olyan is volt, hogy majdnem elvesztettük egymást, majdnem elengedtük a másikat, de mielőtt ez megtörténhetett volna már kapaszkodtunk, csimpaszkodtunk a másikba akár a fuldokló a mentőövbe.

ez a lényegen nem változtat.

Mikor kiderült, hogy együtt vagyunk jöttek különböző levelek, volt aki vádolt volt aki felelősségre vont, volt aki csak szerelmet vallott:$ és többet nem láttam, olyan is aki egy szó nélkül tűnt el.  Én pedig hagytam..  leggyakrabban azt kaptam, hogy miért pont ő nála miért nem zavarnak a gyerekek a távolság.  Ő is lejött volna még messzebbről is. Stb..

Íme a válaszom.  Nem tudom.. de jó elveszni benne, jó rá várni, jó tudni, hogy összetartozunk.. jó, vele új dolgokat megismerni és felfedezni.

… születésnapjára vettem egy fából kifaragott kishajót,. Ha belegondolok ez a hajó minket is jelképez, hiszen elhagyhatjuk a háborgó tengert és végre kiköthetünk. Csendesednek a hullámok, és már csak békésen hajózunk.  Hazaértem.  Egyszer azt mondtam ha csak ennyi lenne akkor is hálás lennék minden percért.  Ez most így van.  Boldog vagyok minden percben amit vele tölthetek.

Lám.. hogy megy az idő, már eltelt egy év.. mondhatom azt életem legboldogabb egy éve.

Köszönöm neked, hogy az életem része vagy és én az életed része lehetek. Boldog egy évet nekünk.

Nagyon-nagyon:)

...

Ez az a nap amit úgy szeretnék kitörölni, vagy legalább is átlépni, átaludni.

És ha felébredek csak tudjam, hogy rossz álom volt.. de sajnos ez a valóság, már két éve, hogy nincs apukám, hogy folyamatosan fáj, és hiányzik...

Mostanában elég sokat álmodtam vele, és tudom, hogy benne van minden rezdülésben örömben és könnyben a levelek zizzenésében a virágzó fákban és bennünk.. de...

Szavak nélkül... csak a mécsesek lángja ég. Már második éve...

Hiányzol... Apa.

Ismeretlen ismerős..

Bár megígértem, hogy rendszeres leszek és igyekszem oda figyelni az írásra, de nem fog menni, így már nem is fogok erőlködni.  Jövök amikor tudok és írok ha sikerül.  Nem is mindig jönnek ki a gondolataim és nem is mindig érek ide.  Másképp alakult és alakul az életem is, és egy olyan házban élek ahol mindig van mit csinálni, és igazából sosem végzel, csak abba hagyod.  Szóval ennyit a rendszerességről..  Most, hogy mindig pakolok, és rendezgetem a kis holmimat, dolgaimat, néha szembesülök vele, hogy mennyire nincs semmim...  Következő pillanatban kezembe akad egy könyv vagy valami más mondjuk egy fehér gyertya.. és talán gazdagabb vagyok mint sok más..

Valamiért elég  sűrűn találkoztam ezzel a könyvel mostanában.  Már az első élményem is emlékezetes volt.  Kezembe vettem a könyvet, olvasgattam és maga a könyv leírása, tartalma mit tagadjam magával ragadott és nem tudtam szabadulni tőle.  Hm meg is vettem:) „ Titok” illetve más pozitív könyvek.  Amolyan önsegítő könyvek, amik mindig azt mondják pozitív gondolkodás mennyi mindenen átsegít. Aha, ezt mind tudom.  Elméletben.  Mindennel így vagyok minden elmélet semmi gyakorlat.. na jó nem minden:) igazából szerintem nagyon nehéz , hogy az ember megtanulja, hogy lehet nézni máskép is a dolgokat.  Végeztem agykontrollt is nem is egyszer, de valamit nagyon elronthattam, mert nem igazán sikerült a pozitív gondolkodás.. Vagyis ha tőlem megkérdezik, hogy a pohár félig üres, vagy félig tele mit mondok??  Hm.  Pontosan.  Egy valami biztosan kiderült számomra, mindig azt vonzod be akire szükséged van.  Amikor az ember tényleg a padlón csúszik, és össze esik a fájdalomtól, valaki mindig ott van, hogy fel emelje.  Lehet, hogy nem hagyjuk, de ott van.

Ebben az időszakomban ismertem meg nagyszerű embereket, akik így vagy úgy de igyekeztek segíteni nekem.  Elég sok társasági oldalon jártam, ahol mindig volt aki szólt hozzám, ha más nem akkor csak köszönt, vagy szép napot kívánt.  Pont ezek a kedvességek voltak amik  kicsit átsegítettek a nehézségeken.  Voltak akik rendszeresen jelentkeztek, de olyan is akadt aki egyszer szólt aztán tovább is állt. Igazából talán egy két embert tudnék ki emelni, akit valamiért a barátomnak tudhatok.  A többieket már messzire vitte a szél. Lehet nem is baj.

Abban az időben sokat kopogott valaki, aki mindig kedves volt, mindig volt hozzám egy-két kedves szava.  Soha nem törődött vele, hogy bánatos vagyok, rosszkedvű,  mindig jött és biztosított róla, hogy vagyok valaki, hogy lesz még máskép is , hogy leszek még szerelmes és boldog is.  Hm. Finoman szólva is körbe röhögtem:$ meg nem is igazán hittem benne.  De jött és mindig emlékeztetett arra, hogy csinos  vonzó nő vagyok.  :$:$ Tele volt pozitívummal, mindig látta mindennek a jó oldalát, mindig mosolygott.  Komolyan mondom már néha irritált:D Néha úgy közöltem is vele, ha itt lenne biztos behúznék mert már nem bírom ezt az állandó , hú de szép az élet; dolgot.  De nem zavarta, és jött továbbra is.  Magyarul nem bírtam elüldözni pedig próbálkoztam rendesen:$ nagyon nem könnyítettem meg a dolgát.  Mégis maradt. Szépen lassan barátok lettünk.  Aztán én is megtudtam az ő életét, hogy nála is igen csak lehet választani a gondokból, bajokból, de tudott hinni.  Ezt pedig nagyon becsülöm.  Soha nem volt udvariatlan vagy tolakodó.  Közben az életünkben felbukkant a szerelem:) de megbeszéltük ha nem jön össze akkor egymást fogjuk vigasztalni:) biztos ami biztos. Ám meg is lepődött volna ha egyszer csak bekopogok:) de erre nem került sor.  Mind a ketten boldog kapcsolatban élünk.. ennél több nem kell.

A másik ismeretlen ismerőst nem régóta ismerem  ő is nagyon zárkózott volt pont mint én aztán szépen lassan kezdtük megismerni egymást.  Hm nem ment könnyen de olyan jó érzés volt mikor egyszer irt és közölte, hogy megkérte a barátnője kezét. Olyan jó érzés volt és úgy örültem neki.

Teljes a boldogság.  Nagyon szorítok nekik.

Neki is sokat köszönhetek hiszen sokat számított az ő állandó optimizmusa is, mindig próbált lelket verni belém amikor kezdtek össze csapni a hullámok felettem…

Tényleg nagyon furcsa dolgok ezek hiszen valamiért megismertem őket.   Valamit tanultam tőlük, valamit segítettek.  Hiszen általuk is előrébb járok.

Ami a fehér gyertyát illeti abban is volt részem.

amikor pénzügyet tanultam eleinte minden nagyon tetszett és az sem zavart, hogy nem igazán szeretem azt amit tanulok, főleg azért mentem mert volt benne jog. Aztán amikor elkezdtünk számvitelt tanulni egy új tanárnővel... hm vége a nyugalomnak mondjuk úgy. Már amikor már először bejött  hozzánk hát nem váltott ki túl nagy bizodalmat bennünk.

Maga a hangja a nő semmi jóra nem számíthattunk.. hamarosan már összetűzésbe is kerültünk aztán egyszer csak kimondtam, hogy rettegek és félek tőle, hogy gyomorideggel jövök az órájára. Pffú  Akkor azon a ponton voltam, hogy kész feladom eddig tartott a pénzügyes pályafutásom.  Valahogy minden az ellenkezőjére sült el mint kellett volna.  Minél jobban akartam tanulni annál kevésbé ment.  Persze mindjárt meg is kaptam, hogy nem tanulok, hogy fél vállról  veszem és nem is igazán érdekel.  Hát ez speciel így volt:) de a többi nagyon fájt.  Főleg mert igazságtalan volt hiszen mindig ezt a tetű számvitelt tanultam, de valahogy mégsem ment.  Vért izzadtam és mégsem sikerült.   Közben folyamatosan csak az zakatolt az agyamban, hogy nem bírom, feladom.  Fura mód nem tettem.  Sőt.. Aztán szép lassan telt az idő lassan le csendesedtem, a végén még olyan is volt amit még értettem is az anyagból.:):)

Közeledett Karácsony… és pont attól az embertől akitől végkép nem vártunk semmit kaptunk ajándékot.  Először is egy meghitt délutánt és még ajándékot is.

Egy követ.. egy sima egyszerű kavicsot ami ha belegondolunk egy semmiség.  De amit kaptunk ajándékot arról mi döntünk, hogy minek vesszük.

Tanárnő azt mondta, hogy bármikor megérintem a kavicsot legyek hálás… bármiért amit az élet megadott vagy amit esetleg nem.  Minél többször érzem ezt az érzést, annál könnyebben fogom érezni magam.

Illetve gyújtsak egy fehér gyertyát, és engedjem el a sok fájdalmat ami bennem van.. na ettől már kész voltam:(

Ha a mai napig nem is igazán tudom, hogy mi tartozik és mi követel:):) „ számvitel alapja” de azért tanultam valamit. Emberséget és hitet.  Akkor is hitt bennem, bennünk amikor én már rég feladtam.

Ha belegondolok ez  a  titok, hogy van aki hisz bennünk, aki segít és ott van, akkor is ha nem hagyjuk, de ott van.

Ajánlom ezeket a sorokat  minden ismeretlen ismerősömnek.

Kormynak, Amanteenak és Kati néninek illetve mindenkinek aki akár egy szóval is de segített, akár ismeretlenül is. Aki adott nekem fehér gyertyát...

Twelfnek!

Régebben túl sokat nem mondott nekem a születésnap, nem is volt túl nagy ünnep az enyém meg főleg... Mióta apum elment azóta meg szinte semmit nem mond.  Általában igyekeztem túlélni, hogy ezen is túl legyek.. Aztán tavaly már volt születésnapom.  Ajándékkal, boldog pillanatokkal amit Twelf hozott magával...

Most újra születésnapra készülünk, Twelfére... Készülünkön van a lényeg van ajándék, torta lesz ünnepi ebéd, minden ami egy tökéletes születésnaphoz kell..

De ajándékot nem csak én adok hanem én is kaptam.  Ennél nagyobb ajándékot nem is kaphatnánk hiszen egymást kapjuk.  Egymásra figyelünk, és csak egymással törődünk, vigyázunk egymásra, ha kell felemeljük a másikat, ha kell noszogatjuk, mikor éppen kell húzzuk egymást, ha kell csillapítjuk és nyugtatjuk.  Ennél nagyobb ajándék nem kell és nem is lehet adni..

Kedvesem kívánok neked csodás boldog nyugodt életet, hogy mindig legyenek vágyaid, álmaid, céljaid, hogy mindig legyen miért fel kelned, és tovább folytatnod a harcokat.  Kívánok sok mosolyt, vidámságot, örömet és annyi szeretetet amennyit kicsi szíved elbír. Szeretném ha boldog lennél, és ígérem, hogy vigyázok rád. Nem foglak elengedni.

Picit?:))

Boldog születésnapot!!!!

Sár..

Miután megígértem, hogy rendszeres leszek és írok, gondolom senki nem lepődik meg, de nem jött össze... Én már nem lepődőm meg semmin.  Megint nagyon nehéz időszakot zártam illetve zárok.

Még iskolába jártam illetve vizsgáztam amikor a nagymamám kórházba került.  Élénken él még minden hiszen pont az nap írásbeliztem vállalkozásgazdaságból és pénzügyből amikor bevitte a mentő.  Miután vizsgáról hazahúztam magam furcsa volt, hogy otthon volt a testvérem autója, szívem mélyén tudtam, hogy baj van.. szóval ott töltöttem az első vizsganapom estéjét.  Furcsa de tudta, hogy megfog halni... ahogy mi is.  Persze az ember reménykedik az utolsó pillanatig, de nem kerülheti el azt ami neki meg van írva.  Kórházban mindig rosszabbul lett, megjárta a poklot saját poklot amíg végre megnyugodott...

Senkinek nem kívánom amikor jön az a bizonyos telefon..

Hétfőn temettük... Anyukám újra feketében van és újra keserűség és fájdalom költözött hozzánk.  Tisztában vagyok vele, hogy aki megszületett az meg is hal és szép kort ért meg hiszen 86 éves volt megvívta a maga kis csatáit, de még apukámat is most lesz két éve, hogy elvesztettük, és ahogy ott álltunk a sírnál és láttam ahogy le engedik a koporsót majd dobálják rá a sáros földet úgy éreztem megint átélünk mindent.  Újra ott állni a sírnál újra végig élni nagyon szörnyű volt.Hallani ahogy dobják a földet.  Becsukom a szemem sokáig hallom..

Én tartottam anyut, Twelfem engem.. ott volt és segített amiben tudott, de az ember ilyenkor csak főleg néz maga elé, és próbálja csendesen elfogadni a csendet ami újra körül veszi.

Már mamám sincs.. Nyugodj békében...

Miből lesz a cserebogár?

... Miután szépen elrendeztem magamban, és elszántam magam arra, hogy kilépünk az életéből bizony megszenvedtem.  Megszenvedtem minden egyes szót, szenvedtem miatta is hiszen csapdában érezte magát nekem pedig fájt minden.

Aztán január közepén jártunk amikor egyszer megérkezett vártam ahogy eddig is, mikor már leszállt a vonatról akkor láttam, éreztem, hogy más.  Hogy újra hozzám jött csillogott a szeme és tudtam, hogy Ő ugyan úgy megszenvedte ezt az időszakot ahogy én.  Ugyan úgy a poklot járta, ahogy én.  Benne volt az ölelésben minden. Minden fájdalom minden szomorúság, félelem és remény.  Miután hazaértünk igazából el sem engedtük egymást és nagyon együtt voltunk mind testileg mind lelkileg.  Csak feküdtünk a takaró alatt és el sem engedtük egymást.  Bocsánatot kért és igazából én már akkor megbocsátottam mikor láttam.  Éreztem, hogy tényleg hozzám jött, velem van.  Azóta pedig mintha mindig is együtt lettünk volna, újra vagy továbbra is együtt tervezzük az életünket.  Együtt megyünk orvoshoz, védőnőhöz ahogy tud itt van velünk és vigyázz ránk, támogat segít és óv, félt.  Nem hiszem, hogy ennél többet adhatnánk egymásnak.  Nehézségek pedig azért vannak, hogy megoldjuk őket, ahogy Twelf mondaná Egy cég vagyunk... és igen egy cég vagyunk!!!! ezt senki nem veheti el tőlünk.  Akárhogyan is alakul, de azt hiszem csak rajtunk múlik.

Amikor csak tudunk találkozunk és együtt vagyunk. Minden alkalmat megragadunk, hogy  örömet okozzunk a másiknak, hogy vigyázzunk egymásra.  Vannak meghitt, intim és csendes élményeink amibe lehet újra kapaszkodni.

Nem viseltem jól a terhességet legalább is eddig hiszen közben itthon is minden felborult mamám egy hónapja kórházban van és utolsó pillanatait éli:(( újra itt ólálkodik a halál, közben vizsgáztam is.

Ami sikerült:):))))))))

ez mellett folyamatosan kórházba járunk, mert a baba jól van remélem, csak nekem vannak gondjaim.  De az is elmúlik.  Tudom mert nem vagyok egyedül és van aki vigyázz rám, akire én is vigyázhatok és átsegít. Csak ez számít.

Szoktam beszélgetni a leendő kislányommal vagy kisfiammal, simogatom és óvom. Néha úgy elgondolkozom, hogy milyen nagyszerű maga a természet, ahogy mindent elrendez, hogy két kis sejtből micsoda kis élet fejlődik.  Mekkora csoda ez.  Hm lám miből lesz a cserebogár?:)

Csak egy gondolat gondolom van véleményed, remélem ugyan akkor fent tartom a jogot magamnak, hogy megtiltom, hogy bármi rosszat mondj Twelfre vagy gyalázkodj arra nincs szükségem... és ne feledd a páromról beszélsz még mindig:)

2010..

Miután megvolt a Karácsony mi másnap útra keltünk Twelf családjához és minden képen menni kellett hiszen indult a nagy hajtás.  Ugyan is  mi már 27-én úton is voltunk egy kis településre ahol árulni fogunk.  Első napon felállítottuk a sátrat körülnéztünk, ismerkedtünk a hellyel, lehetőséggel.  Tűzijátékot árultam.  Eleinte féltem tőle, hiszen sok ember:) számolás ami nem az erősségem:):$ de végül is egész jól sikerült.  Hiszen egymásért dolgoztunk.  Mindent összevetve nem volt rossz és jó élmény volt.  Megmerném kockáztatni, hogy élveztem is a dolgot.  Igaz néha azt mondtam, hogy behúzok neki, de lehet, hogy legközelebb be is húzok:)) de jó volt. Tapasztalatnak mindenképp.  Pedig nem voltam könnyű helyzetben.  Sőőt.. Voltak megjegyzések amik úgy néha betaláltak, előjött minden.  Ahogy ő mondta erőszakos, bunkó főnök leszek, hm tényleg az volt:):) persze itt azért nagy összegről volt szó. Mentségére legyen mondva előre elnézést kért.

Igazából büszke vagyok magamra először is nem húztam be neki, aztán keményen végig dolgoztam mind a 4 napot reggeltől estig pedig akkor már tudtam, hogy nem vagyok egyedül... egy kezdő kis életet hordok a szívem alatt:) Szilveszterből nem sokat érzékeltem végig dolgoztuk este már gyakorlatilag a karjaiban vitt fel a lakásba, mert összeestem a fáradtságtól, éhségtől.  De túl voltunk rajt.  Úgy volt  éjjel megyünk tűzijátékot szerelni, de egyszerűen képtelen voltam felkelni, az eső szakadt és nem ment.

Túl nagy különbség nem volt ezt a szilvesztert is átsírtam... mikor éjjel felébredtem már egyedül voltam.

Másnap jöttek a rokonok, és megmondtuk a babát.  Mint a darazsak úgy jöttek rám:( de a legjobban mégis az fájt ahogy Twelf reagált vagy nem reagált.. mert igazából ő sem állt mellém, sőőt. :(( Igazából az első perctől nem örült nekünk, látványos volt a távolság, fájt minden szó volt benne düh, harag kétségbeesés.  Még soha nem éreztem ilyet  mióta az életem része de akkor magányos voltam.. Nem tudtam hogyan merre tovább?  Egy részt óvnom kellett egy pici babát akiről még azt sem tudtam mi lesz a sorsa másrészt olyanokat gondoltam, vagy kértem ami még számomra is felfoghatatlan és nem győzők érte bocsánatot kérni:(( gyarló vagyok de így van.  Persze mindjárt mindenkinek volt véleménye volt aki ítélkezett, volt aki sajnált.  Én meg csak kapkodtam a fejem, és sírtam...  az volt a legrosszabb, hogy idegenek, orvosok aggódtak törődtek velem és örültek.  Volt aki felhívott volt aki  mailt írt, számomra ez olyan furcsa volt, és valahol megható.  Sokat beszéltem kedvenc jogászommal, hm akinek hatalmas telefonszámlát  csináltunk de ő hitt.  Hitt bennem a babában az új életben. És hitt kettőnkben a szerelmünkben. Nekem sem volt más csak a hitem.

Úgy döntöttem legyen.  Leszünk.  Ha ennyire nem kellünk akkor elengedjük... nem én leszek vagyok az első és sajnos nem is az utolsó egyedülálló anya.  Jogász barátnőmmel kerestünk is lemondó nyilatkozatot felajánlott minden segítséget. Itthon is elmondtam és szerencsére azt a reakciót kaptam amit vártam.  Támogattak és mellettem állnak.  Tisztában vagyok, hogy nehéz lesz, mind anyagilag, mind másképp hiszen egy nagy változás előtt állunk.  A változás nem feltétlenül fájdalom mentes, de az biztos, hogy elkerülhetetlen.  Pont mint a sasnál..

Szépen csendesen megrágtam mindent eldöntöttem és akkor történt valami...

Változás..

Téli napok.

Olyan gyorsan elrepült a nyár, és utána az ősz is, mindegyik hozott új érzést, élményt.  Ahogy haladtunk az időben úgy kerültek elő szomorú napok pillanatok... jött az apukám születésnapja aztán a legszomorúbb, legcsendesebb ünnep ami az emlékezésről szól, emlékezünk azokra akik már nem lehetnek velünk.. most is ugyan úgy fájt és van ami biztosan fájni is fog mindig, csak azért mert nem beszélünk róla attól az még ott van és velünk van. Csak nem beszélünk róla.  Vettünk az ő apukájára is koszorút majd vettünk az enyémre is...  aztán csendben végigjártuk a temetőket.  Különbség most annyi volt, hogy nem egyedül voltam mikor rám tört a sírás.  Volt aki átölelt magához szorított és engedte, hogy kisírjam magam majd lecsókolta a könnyeimet.  Nem engedett el és nem lökött el..

Egyszer pedig úgy döntöttünk ideje félre tenni a fájdalmat és egy kicsit jól kell érezni magunkat:) kicsíptük magunkat, és irány a színház.  Liliom-fit néztük meg, nagyon jó volt sokat nevettünk színház után egyikőnknek sem volt kedve haza menni, így még elmentünk:) Oh egy koktélbárba:)) Mire gondoltál?:D ahol isteni koktélokat ittunk nagyot táncoltunk és csak örültünk.  Csak, hogy együtt lehetünk és boldogok vagyunk.  Lassút táncoltunk egy végkép nem lassú számra, de jó volt.  És megszűnt a külvilág is..  Közben egyszer  megismertem a kollégáit is akik igazán remek emberek és tényleg összetartóak.

Az idő haladt már benne jártunk a Karácsonyban.  Szépen feldíszítettük a lakást és ami kis birodalmunkat is és elkezdtünk ajándékot vásárolni. Meg volt az első igazi Karácsonyunk.  Együtt feldíszítettük a fát, fényeket kapcsoltunk, ajándékot csomagoltunk és egész délután karácsonyi dalok szóltak.  Csendes volt az ünnepünk és a hiányról is szólt voltak könnyek, volt fájdalom volt csend.. de volt vacsora voltak gyertyák és volt ajándék. volt igazi Karácsony.  Biztos vagyok benne, hogy apukám valahol ott ült és mosolygott.. Mindig szerette az ünnepet.

Azt hiszem én kaptam a legnagyobb ajándékot, legértékesebbet. Ami igazi kis csoda. Igazi karácsonyi csoda...

Csavargós:)

Miután mindig fázis késésben vagyok most meg aztán főleg ezek az elmúlt év eseményei.

Mióta együtt vagyunk folyamatosan fedezzünk fel  új dolgokat, és igyekszünk minél többet befogadni.  Olyan sok élményünk van nem is nagyon tudnék kiemelni egyet sem. Minden ami történt úgy jó ahogy van és minden perc, élmény.  Csak ez számít.  Persze néha vannak nehézségek, de akkor is van mibe kapaszkodnunk.  Egymásba és a pillanatainkba. Sokat voltunk csavargóban, és vannak olyan pillanatok amiket nem lehet csak úgy leírni át kell élni, érezni kell. Ebben az egy évben sokat tanultam elfogadásról szerelemről, vágyról érzésekről,kapcsolatról és volt valaki aki segített ebben. Twelf. Köszönök szépen mindent.

Képek:)

Meg volt az első nyaralásunk.  Igaz kicsit döcögősen indult, de nagyon jól sikerült nyarunk volt.  Közel három hetet voltunk együtt éjjel nappal.  Sokat csavarogtunk, kirándultunk.  Olyan helyeken jártunk mint még eddig nem.  Medvesben voltunk.  Először majd nem csalódás volt hiszen itt olyan mint ahol meg állt az idő.  Pontosabban meg is állt.:) miután ezen mindegyiken túl tettük magunkat úgy döntöttünk adunk egy esélyt magunknak és a helynek is. A hely gyönyörű volt az ételek finomak, és nagyon jól szórakoztunk. Végül is nagyon jó nyaralás lett belőle.  Csodás helyeken jártunk, jó volt a levegő az idő.  Sokat nevettünk, játszottunk, pancsoltunk. Utána pedig még leugrottunk a Balatonra is. Hajóztunk, romantikáztunk. Csak élveztük egymást és, hogy együtt lehetünk.  Szóval nagyon jól sikerült nyár volt. Rég volt ennyi élményben részem mint mostanában. Keresztül kasul bejártuk az országot:) egyik nap még a Tiszánál voltunk és ott pancsoltunk, másik nap már Balatonon hajóztunk, vagy már úton voltunk a Eger felé. Igazán sok élményünk és olyan pillanatunk van amire jó mindig vissza emlékezni. meséljenek a képek:)

Köszönés:)

Sziasztok.

az idejét sem tudom, már megmondani, hogy mikor is jártam erre, de nem mostanában az biztos.:)

Sok minden volt és van az életemben amit meg kell tanulnom, rendeznem kell és elfogadni...., sok mindent tanultam az elmúlt időszakban, az elfogadásról, elszakadásról.

Barátságról és nem létező barátságról, családról, emberségről és háláról, érzésekről, vágyról, szerelemről, távolságról, ami lehet nem is kilométerekben van mérve. Néha lehet attól vagyunk a legtávolabb akivel lehet, hogy úgy érezzük közel vagyunk.

Sok minden volt ebben a cirka hm nem is tudom lassan egy évben:) Jól van na szégyenlem is magam. Megvolt a kórház, voltak élmények csuda. Születtek ismeretségek, amik értékesek és persze olyan is ami említésre sem méltó. Először gondolkoztam, hogy megírom, de aztán úgy érzem elmúlt.. túl vagyunk rajt. Szóval ezt inkább kihagyom. Írjam azt, hogy megszenvedtem és elhagyatott voltam, és fájt mindenem? Nem. Annak már vége.

Twelf és én jól vagyunk:)  Együtt tervezzük a további életünket:) Építjük a kis új életünket. Igen megszenvedtünk egymásért, és volt amikor majdnem el is engedtük egymást... talán mert mások voltak a körülmények vagy mert  túl korai volt, sok mindent leküzdöttünk, és harcoltunk. Egymásért. Szóval együtt vagyunk:) És csak ez számít.

Voltunk nyaralni ami egy kicsit gubancosan  indult, de nagyon jól sikerült. Megismertem a rokonait, családját, gyerekeit  és jó, hogy meg ismerhettem őket. Voltunk sokat kirándulni, tele vagyunk élményekkel, legyen az színház, disco igen ám ott is voltunk.:)) aztán közben eljött az ősz is jöttek vele szomorú, csendes napok.. fájdalmasak. a különbség most az volt, hogy nem egyedül álltam kint a temetőben hanem amikor elöntött a sírás két erős kar fonódott körém. Miután az idő folyton rohan, gyorsan eljött a Karácsony. Most is voltak könnyek, fájdalom, de volt ajándék, karácsonyfánk, volt karácsonyunk. Együtt voltunk Karácsonykor is. Meg volt az első közös karácsonyunk. Jó volt. Nagyon. Szóval ezek vagyunk nagy vonalakban. Most beköszönésnek szerintem ez így épp jó:)

Igyekszem nem nagyon eltűnni, de nálam nem tudhatod:)

Zenék...